Sziasztok megint!

A legfrissebb mesém tegnap esett meg. Tudom-tudom, bátorságra vall, ha
emberek közé megyek, főleg csúcsidőben, de hát mit mondjak? Merész
vagyok! Meg, azért mégsem hagyhatom, hogy mindig Ildi hozza az
ebédet.. bár tény, hogy ő nem olyan zaklatott lelkiállapotban tér
vissza a vadászatból, mint mondjuk én.
Szóval, bízva a jószerencsében, hogy senki nem talál be,
felkerekedtem. Már itt elkövettem azt a hibát, hogy nem vittem
magammal zenelejátszót. Elég hosszú volt a sor az étkezdében, csupa
öregből állt, de ez még elég jellemző, szóval egyenlőre nem éreztem
úgy, hogy menekülőre kéne fognom a dolgot, így hát odaálltam. Kb. egy
másodperccel megelőzve egy újabb öregasszonyt. Nem sokkal ezután az
előttem lévő mama hátranézett, szép komótosan, majd pár pillanatnyi
gondolkodás (mint később kiderült ez volt a témaválasztásra szánt idő)
után közölte: "Ma nem hoztam dobozt." - Ilyenkor nem tudom milyen
képet vághatok, mert azt tudom, hogy belül forognak a kerekek... Mégis
mit kéne válaszolnom?
"- Jó!" ?
"- Gratulálok!" ?
"- Mi a ... közöm van hozzá?" ?
"- Arra gondolt, hogy adjam oda az enyémet?" ?
De mielőtt bármit reagálhattam volna, a mögöttem lévő öreglány
megelőzött. Ő kihasználta az alkalmat, hogy kiélhesse
közléskényszerét... Gondolkodás nélkül válaszol: "Ó hát adnak ők,
ugyan pénzért." Aztán innentől csak sodródtam az eseményekkel.. a két
öregasszony teljesen egy hullámhosszra került, és úgy kezdtek
trécselni, mintha ezer éve ismernék egymást.
"- Igen, tudom, hogy fizetni kell érte, de hát itt voltam az orvosnál
és csak most láttam meg, hogy sztrapacska lesz. Az a kedvencem!.
 - Ó, az tényleg nagyon jó, holnap én is azt fogok otthon főzni, azt
könnyű elkészíteni. Nekem a kedvencem a fokhagymás hús. De valóban
mindent nagyon finoman főznek!
 - Hát nagyon, én mindig itt veszem az ebédem... Tudja, egyedül
vagyok, egymagamra minek főzzek? Meg úgyis minden másnap jövök az
orvoshoz, akkor veszek egy adagot, az elég két napra is! De most
szombaton egy férfi szolgált ki, az olyan kis adagot adott, alig volt
valami az edényben..."
 - Tényleg? Pedig mindig olyan nagy adagot szoktak adni.. Bár én főzök
otthon, mivel mi ketten vagyunk, de most takarítottam, kinek van akkor
kedve főzni is? Egyszerűbb ez így..."
Persze leírva sokkal hosszabb, ugyanis csak úgy pörgött a nyelvük, még
be sem fejezte az egyik a mondatot, máris replikázott a másik.
Ezalatt egyre közelebb húzódtak egymáshoz (pedig elég hangosan
beszéltek, hogy az egész bolt hallja őket), szóval mikor nem a
szatyruk állt bele a vádlinkba, akkor a kezük dörgölődött hozzám,
hiába próbáltam oldalazva némi egérutat nyerni.
Már azon gondolkodtam ez vajon csak egy csel-e, hogy befurakodjon
elém, vagy valóban a diskurzus hevében közeledett ennyire az újdonsült
barátnőjéhez. Szerencsére, gyorsan haladt a sor, így rövidesen
megmenekültem tőlük.
Ilyen esetekben mindig elgondolkodom, vajon miért van az
öregembereknek közlés-kényszere, illetve, hogy miért a fiataloknál
próbálkoznak. Értem én, hogy beszélgetni akar. Sőt! Éltem egy ideig
angolszász vidéken is, ahol dívik idegenekkel beszélgetésbe elegyedni,
amit igyekeztem én is teljesíteni, de az más volt. Ott legalább
kérdéssel indítottak. Arra még kedvtelenül is lehet válaszolni. De egy
kijelentésre? Most kivételesen örültem, hogy kettő is akadt belőlük,
így a másik (ha tudtán kívül is) a segítségemre sietett.. mégiscsak
arra nevelik az embereket (a többséget), hogy tiszteljék az
idősebbeket, de vannak helyzetek, amikor felülkerekedik a közöny. Hisz
vadidegen.. és nem is érdekel. Főleg ha sietnék.. főleg ha éhes
vagyok, és vissza kéne mennem a munkába. Elismerem. Nincs erre
alkalmas időpont. Legközelebb talán csak annyit mondok: Hagyjuk most!
Most nem tudsz felbosszantani! :)
Majd jelentkezem!
Üdv: Saroltka