A történetet az égiek küldték, egy napon mikor már majdnem azt gondoltam, hogy semmi frissel nem szolgálhatok, megjelent mai főhősünk...Középkorú nő, szilárd elképzeléssel a világról és még szilárdabb véleménnyel a város és országvezetésről. Egy napsütéses napon ültünk kolléganőmmel, Ildivel az irodában. Pont ez volt a héten az a nap, amikor a közeli étkezde menüjén állandó volt az aranygaluska jelenléte. Már-már megszokássá vált, hogy ilyenkor vettünk egy adaggal, kizárólag felesben (az alakunkra való tekintettel). Nem sokkal dél után, épp mikor Ildi elérkezettnek látta az időt a galus elfogyasztására, megjelent ő. Pont a legrosszabbkor, megzavarta a ceremóniát. Ilyenkor azért érdemes nézni az emberek arcát, ahogy valaki megpróbál közéjük és a kedvenc süteményük közé állni. Szóval az újonnan érkezett ügyfél meglátta kolléganőmben a vadállatot, aki igazi ragadozó módjára mérte fel a távolságot és az esélyeket a hőn áhított sütemény elvesztésére. Persze egyből visszakozott: "Nyugodtan edd csak meg, én is megiszom a kávémat!" -Nem is tudtam hirtelen eldönteni, melyik szónál kezdett kialakulni a szimpátiám...mikor sutba vágta az illem minden formáját és zsigerből letegezett, vagy hogy hozta magával a kis túlélő kávéját is...Persze, értem én, hisz én is mindig viszek magammal popcorn-t és üdítőt ha ügyfélszolgálat felé veszem az utam...Csakhogy biztos legyen a szórakozás! -De aztán az is bebizonyosodott, hogy természetvédő. Ez fogható fel az egyetlen pozitív értékként benne. Miután nyugodtan megitta a kávéját közben elbájcsevegve velem odasétált a kukához és kidobta. -Ez még nem is lenne akkora vétek, csak ne rítt volna le arról a kukáról, hogy nem a nagyközönségnek van fenntartva, hanem a szerény kis irodánknak. Reméltem, ha már ennyire otthonosan mozog köreinkben ledobja magát  a székbe és talán - kis szerencsével - némi útravaló elemózsiát is elővesz. Sajnos az ilyen irányú számításaim nem váltak be, ennél egy cseppel több kultúra szorult belé.

 Aztán a jövetelének okára tértünk. Kérdezgetett a szolgáltatásunkról mi pedig elmondtuk a rendszert, majd adtuk a nyomtatványt is, hogy töltse ki és akkor tudunk a továbbiakban is segíteni. - Ezt az akadályt már elég sok hős sikerrel vette, hát a mai főszereplőnk nem! Úgy tűnik néhány szám és betű leírása érdekek nélkül elképzelhetetlen. - Tőlünk akart hallani mindent, függetlenül attól, hogy konkrétumok nélkül ám nem sok mindent tehettünk érte. Persze elmondtuk az általános információkat, és ... Igen! Akkor jött minden ügyfélszolgálatos kedvenc érvelése: "A lányom is éppen (!!) ezzel foglalkozik, csak (persze!) ő sokkal nagyobb tételekben. Szóval tudom, hogy nem jól mondjátok". Mikor erre azt a választ kapja, hogy ez esetben szeretettel ajánlunk egy internet címet és ha a lánya valóban olyan jártas a témában, akkor minden bizonnyal pillanatok töredéke alatt megoldja az "édes" anyja problémáit. Persze a mondat végéig nem jutottam el, félbeszakított, mondván:"Örülj, hogy te olyan gazdag vagy, hogy van pénzed internetre, nem mindenkinek van!" - Hát jó, ez igaz lehet, de ha nincs pénze internetre, akkor hogy akar vállalkozást indítani és letenni olyan apróságokat, mint önerő? Sose tudom meg, nem folytam bele. Erre elkezdett hőbörögni, hogy mi bunkók vagyunk (tipikus szálka-gerenda eset) és hogy az egész környék pocsék, a polgármester pedig maga az ördög ebben a pokolban. - Aha, tehát nem hozunk fel korábbi sérelmeket, ugye? Majd utasított, hogy rögtön járuljon a színe elé az, aki adatfelvétel és a regisztráció után fog vele foglalkozni. Hát enyhe szájhúzás kíséretében (mégis, ki szabja a feltételeket?) telefonáltunk egy harmadik, kihelyezett kolléganőnknek, mégis csak kedves lánykák vagyunk mi! Persze lerázott minket, hogy most nem tud ezzel foglalkozni, senki kedvéért sem. Aztán a kedves ügyfél tovább hőbörögve megadta a telefonszámát, hogy mindenféleképpen  hívja fel a harmadik kolléganő, mihelyt tudja. Mikor átadtuk az üzenetét és a jellemrajzát, a munkatársunk úgy tett, mint Mr. Benett a Büszkeség és balítéletben :" Körülbelül egy hónapja kaptam ezt a levelet, s két héttel ezelőtt válaszoltam rá, mert kissé kényes ügynek tartottam, amellyel sürgősen kell foglalkozni." :)Így egy hét múlva újra megjelent az ügyfél, de a hangneme és a modora változatlan maradt. Mintha el sem ment volna közben, tovább folytatta a puffogást még parancsolóbb hangon, elengedve a füle mellett mindent amit mondtunk. Mindaddig míg az nem egy másik telefonszám vagy cím ahol az adatlap kitöltése nélkül a következő szintre léphessen.

  Azért kíváncsi lennék, vajon azóta leesett-e már neki, hogy miért nem keressük a kegyeit és miért nem kap megkülönböztetett bánásmódot.

 Ez a történet feltépett sok régi elfelejtett sebet az előző munkahelyemről is, de az már egy másik bejegyzés lesz. Ahogy az is, ha a ma történet főhőse visszamerészkedik egy harmadik felvonásra.

 De legalább így, a második körben nem hozott magával kávét :) Csakhogy ne vádolhassatok meg azzal, hogy nem látom meg az apró örömöket az életben...! ;)

 Üdv: Saroltka